2009. január 15., csütörtök

HEMRIK LÁSZLÓ
a szerző további cikkei
Minden törtrész összeáll
LI. évfolyam 23. szám, 2007. június 8.
nyomtatható verzió hír küldése

Megnyitó


Harmadoló. Az igazsásosan elosztott térre és falfelületre utal a cím, más enigmatikus jelentést ne sejtsünk mögötte, ugyanakkor minden törtrész összeáll, még ha kissé patetikusan is hangzik az iróniára épülő kultúránkban: az értékmentés nevében.

Hullámforgácsok pedig nincsenek. A hullám egy rendszer időben és/vagy térben szabályosan ismétlődő állapotváltozása, melynek során energiát szállít anélkül, hogy a közeg anyaga állandó mozgásban lenne a terjedés irányába. Ennek ellentmondani látszik a forgács utótag. És most igyekezzenek elképzelni a Popovics-munkákhoz tömeget szolgáló testes fűrészárut. Ha e rönkre fejszével csapást mérünk, vagy fűrésszel átvágjuk a keresztirányú rostokat, kisebb-nagyobb szabálytalan formájú szilánkok válnak le a faanyagról. Kósza felesleg, lapátra való szemét, pulóverbe kapaszkodó szösz, piszok. Ez lenne a forgács. Miközben a magyar nyelv, különösen annak irodalmi nyelvhasználata, gazdaggá tette szavunkat, és a forgács haszontalanságában, mellékességében meglátja a könnyen elveszthetőt, a pótolhatatlan veszteséget is. A forgács így bizonyos kontextusban az érték szinonimájává vált. Popovics a hullámmozgás természetéről s általa az univerzumról, a harmóniáról, az emberi test erotikus íveiről, illetve az ezekre vonatkozó alapélményeiről ad számot ezekben a munkákban. Az új faszobrok is továbbviszik a művész teljességet leírni igyekvő, holisztikus világképét. Csak irodalmi értelemben forgácsok tehát Popovics erős keze alól kikerülő plasztikák, míg művészeti értelemben a gondosan leképezett, finoman megmunkált tömegek éppen a véletlennel, a céltalansággal és a feleslegessel állnak szemben. Hullámforgácsok pedig nincsenek, mégis vannak.

Mindig szívesen írtak a művészek a képfelületre, igaz, különböző céloktól vezérelve. Most, amikor klaviatúrán pötyögjük be az alfanumerikus kódokat a számítógépbe, új értelmet nyernek a szöveg-attribútumok. De ennél még bonyolultabb problémát vetnek fel Darázs József tojástemperával "íródott" képei. Mert az írásról, olvasásról mondott negatív kijelentéseim ellenére mégiscsak igaznak tűnik Vilém Flusser gondolata, hogy a fogalmi, diskurzív, kritikai gondolkodás már jó ideje maga alá gyűrte a képi, ábrázoló, imaginárius gondolkodást. Darázs egydimenziós sorokban vezeti a tekintetet, hogy azt időről időre megszakítsa a képek, szimbólumok, színmezők kétdimenziós kicsapongásaival. Felületein az írásos jelrendszert a képpel, ideogramákkal békíti ki, de mondhatjuk azt is, ott ütközteti őket. A horror vacui motiválja az ő tevékenységét is, mint Kaith Haringét, csak míg a New York-i underground kulcsfigurája a szubjektum, addig Darázs a közösségi értékek rezervációja okán tölti ki a rendelkezésre álló tér minden négyzetméterét. Filozofikus képek dekoratív tálalásban, melyek nem a cybertérbe, hanem a magunk mögött hagyott kulturális terekbe/történeteket léptetik be nézőt. Darázs artisztikussá teszi az ember bonyolult, logikára támaszkodó jelrendszereit.

Sejben Lajos a rendszerszemlélet helyett inkább a lírai, a költői kifejezésmódot helyezi előtérbe. De nehogy azt higgyük, hogy ez a dolgok könnyebbik vége, mert az nem úgy van, hogyha valaki a lírai absztrakt, a gesztusfestészet vagy az informel nevében alkot, akkor hirtelenjében megszabadul a kötöttségek alól, és felelőtlenül azt tehet a vásznon, amit csak akar. "A líra: logika; de nem tudomány" - figyelmeztet bennünket József Attila is. Sejbennél az alaphelyzet a következő: a háttérből előlépő, kristályosodásnak indult képanyag átüti a mindent beborító habzó, ködös közeget. Ez a kiformált formátlanság segít majd bennünket a képeken túli világ formáinak kritikai szemléletéhez. A képek szigorú kontroll alatt tartott alakváltozásokban, kalandokban, meglepetésekben részesítenek bennünket, de megmutatják a biztonságot adó, a már tudott, a már látott jelenségeket is. Biztonság, de nyugalomról, ellazulásról természetesen szó sincsen Sejbennél (sem), mivel a kompozíciókban ott a teremtő indulat, az esztétikum természetes velejárója a magasfeszültség is, melyeket nemcsak a taktilis érzetek, a puha és a szilárd felületek ellentéte és nemcsak a látványos színkontrasztok generálják, hanem a képek különös gravitációja, a felfeléhullás, a lebegés, a szabadesés. Derű és elevenség árad a képekből, és ez a derű és elevenség egészen Kondor drámai atmoszférájáig emelkedik.

(Harmadoló - Darázs József, Popovics Lőrinc és Sejben Lajos kiállítása a szegedi B Galériában június 22-ig tekinthető meg.)
Forrás Élet és irodalom

Nincsenek megjegyzések: